Halló, ott Isten?

Mérnöki szemmel az ezoterika útvesztőjében.

Porold le az iránytűdet

Nem kell rossz irányba menned azért, mert másoknak hibás az iránytűje!

A lélek szava

Vajon milyen lenne a világ, ha a lelkünk alaptermészete szerint élnének az emberek?

Legyen világosság... vagy sötétség!

Biztosan eljön majd az az idő, amikor tökéletességünket megélhetjük itt a Földön. De mi lesz aztán?

Teremtőgép

Lehet, hogy ilyen lenne az a világ is, amit az emberiség gondolatvilága teremt meg?

 

 

Selfness életvezetési tanácsadó
Hipnoterapeuta, Coach
Theta Healing konzulens
Germán Gyógytudomány tanácsadó

Módszerek

A Theta Healing nagyon hatásos eszköz arra, hogy kiigazítsuk a másokhoz, vagy a világhoz való viszonyunkat. Hatalmas, évtizedek óta cipelt lelki terheket tehetünk le, konfliktusoknak vehetjük el az élét. Betegségek esetén a konzultáció feloldhatja a mögöttes lelki elakadásokat, és ezzel az orvosi kezelések eredményességét nagyban növelheti.

Az ajurvédikus orvoslás szerint "egy 12 éven aluli gyermek betegségei esetén nem a gyermeket kell gyógyítani, hanem az anyját kell egyensúlyba hozni, és akkor a gyermek meggyógyul magától". Beszéltem olyan gyógyítóval, aki több száz, komoly betegségben szenvedő gyermeket gyógyított meg ilyen módon. Habár én gyógyítói tevékenységet nem folytatok, már sokszor tapasztaltam, hogy az anyukával történt konzultációk nagyon pozitív változást eredményeztek a gyermekükben.

Bővebben

Theta Healing

Mikor először találkoztam a Theta Healing® fogalmával ösztönösen éreztem, hogy egy fantasztikus, izgalmas és nagy hatású technika, amelyet meg kell ismernem. Ugyanakkor az Interneten nem találtam olyan anyagot, ami röviden, praktikusan és érthetően megfogalmazta volna a mibenlétét.
Ha már itt vagy, szentelj rá öt percet és elmondom.

Az emberek azt hiszik, hogy a világ egy objektív anyagi rendszer, pedig ez nagy tévedés. A világ, amelyben élsz, amely vágyakat gerjeszt benned, érzelmeket kelt és tettekre késztet, csakis benned létezik! Ez nem is lehet másként, hisz nem vágyakozhatsz olyan dolog után aminek a létezéséről elképzelésed sincs, nem sírsz olyan tragédián amiről nem tudsz, és nem próbálsz meg létrehozni valamit amiről nem tudod vagy hiszed, hogy létrehozható. Az, hogy a világ egyes „objektív elemei” milyen érzelmet vagy reakciót váltanak ki belőled, csakis attól függ, hogy mit gondolsz róluk. Akkor pedig, ha nem tudsz róluk, számodra (vagyis a Te világodban) nem is léteznek.

Példa a világ szubjektivitására

Ha két ember találkozik egy kutyával, az egyik talán megdermed a rémülettől, míg a másik lázas örömmel kutatja a táskájában, mivel kedveskedhetne neki. Ugyanabban a pillanatban, ugyanolyan körülmények között, ugyanazzal a kutyával szemben! A reakciók különbsége csakis abban rejlik, hogy a két ember mit hisz a kutyáról. Az egyik (talán egy gyermekkori kutyatámadás miatt) veszélyforrást lát benne, a másik viszont szeretni való kedves élőlényt.

A rettegő ember félelmét az a tudattalanban megbúvó hitrendszer okozza, ami a kutya fogalmához kapcsolódik, nem a példában szereplő, farkát csóváló hús-vér állathoz. Ha az lenne fenyegető, akkor a másik ember is észlelné a veszélyt, hisz genetikailag is hozunk magunkkal olyan tudást, ami segít a fenyegetés felismerésében és kezelésében. Jelen példában szereplő, rettegő barátunkat korlátozza a félelmet generáló hitrendszere a kutyákkal való kapcsolatában. Nem lesz kutya gazdi, nem fog játszani velük sőt, még jól sem fogja magát érezni soha, ha egy kutya is lesz a közelében. A Theta Healing® alkalmas eszköz arra, hogy megtaláljuk és töröljük a tudattalanból a rettegést okozó hitrendszert. Ezzel megnyílik az út a kutyákkal megtapasztalható örömteli élmények előtt.

Ami boldogtalanná tesz

A tudattalanunk hemzseg a fenti példában lévőhöz hasonló olyan hitrendszerektől, amik aggodalmat, félelmet, kishitűséget keltenek bennünk életünk különböző helyzeteiben. Miattuk nem érezzük magunkat boldognak, felszabadultnak. Miattuk szenvedünk testi és lelki betegségektől, miattuk neheztelünk másokra vagy fut zátonyra esetleg egy párkapcsolat olyan emberrel, akivel sokáig harmonikus volt az együttélés. Nem tudunk megbocsátani másoknak vagy magunknak, nem tudunk kilábalni egy mély gyászból, stb…

A Theta Healing® hatása

Számtalanszor tapasztaltam már, hogy visszatérő, kilátástalannak és elviselhetetlennek megélt élethelyzetekkel fordultak hozzám, és egyetlen konzultáció után teljesen más fényben látták a világot. Megszűnt az elviselhetetlenség érzése, reálissá váltak olyan perspektívák, amiket korábban észre sem vettek. Az elviselhetetlennek és kilátástalannak megélt helyzet hirtelen izgalmas kihívássá változott. Éreztem, amikor hatalmas terhek hulltak le vállakról, végre megszabadultak hosszú évek, évtizedek óta cipelt gyásztól vagy bűntudattól, haragtól, félelemtől.
Mivel a testi betegségek lelki okait a Germán Gyógytudomány® végre feltérképezte, krónikus vagy döntően halálos kimenetelű betegségek gyógyulása is lehetővé válik a Theta Healing® segítségével.

Amikor egy egy kliensem problémájának a gyökerét megtaláljuk és kirántjuk, mindig megtapasztalom, hogy boldogságra lettünk teremtve. Ennek útjában egyedül saját magunk állunk.

A Theta Healing® lényegében egy mély közös meditációnak is felfogható, melyben a kliens mindvégig teljes, tiszta tudatánál van. (Tehát semmi olyan nem történhet, amihez nem adja a beleegyezését.)

A hitrendszerek működéséről bővebb információt adok a Világ, ami csak a tiéd-c. 2 órás előadásomon.

Theta Healing konzultáció nálam

Mire lehet megoldás?

A Theta Healing-ről szóló oldalamon kifejtettem, hogy miért látom úgy, hogy egy „objektív” világ helyett jobb, ha szubjektív világokban gondolkodunk. Ennél a gondolatnál maradva: szubjektív világunkra egy testként tekinve, ennek a testnek a DNS-ét hitrendszereink képezik. Ha változtatjuk a DNS-t, változik világunk is.

Theta Healing könyv

A módszerről részletesen olvashatsz az itt látható, Theta Healing-c. könyvben.
A Theta Healing konzultáció célja a kliens önkorlátozó hitrendszereinek megváltoztatása. Ennek során „törlünk” és „letöltünk” hitrendszereket, melyek zömmel a tudattalanban rejtőznek. A folyamat végére megváltozik a kliens viszonya életének eddig nehezen megélt, frusztráló oldalaihoz. Eltűnnek neheztelések, bűntudat, félelmek, gyász és hasonló negatív érzések azzal a problémájával kapcsolatban, amivel megkeresett.

Eddig megoldhatatlannak érzett dolgoknál új perspektívák rajzolódnak ki, vagy világossá válik, hogy a fennálló lehetőségek közül melyiket kell választania. Az is gyakori, hogy minden marad a régiben, „csupán” teljesen hidegen hagyja az a helyzet, ami eddig elviselhetetlenül idegesítette.

A Theta Healing nagy hatású eszköz függőségek, fóbiák, depresszió és egyéb lelki betegségek megszüntetéséhez is. Testi betegségek esetében a lelki okot megtalálva (ebben óriási segítséget jelent a Germán Gyógytudomány), lehetővé válik a gyógyulás olyan betegségekből is, amikből az akadémikus orvoslás nem ismer kiutat. (Krónikus betegségek, depresszió, meddőség, allergia, rák, Sclrerosis Multiplex, epilepszia stb…)

Gyakorta előfordul, hogy a kliens megváltozásával a világ objektívnek tekintett része is automatikusan megváltozik a klienssel szemben. Pozitívan viszonyulnak hozzá emberek, nagyon pozitív „véletlen” események történnek vele. Hirtelen megfelelő munkát talál vagy teherbe esik, holott éveken át hiába próbálkozott, felveszi vele a kapcsolatot egy rokona, akivel évtizedek óta haragban volt stb…

Az én módszeremmel tudunk Theta Healing konzultációt végezni „harmadik személyre”. Gyakori, hogy egy beteg gyermekre (magzati kortól kamaszkorig) úgy konzultálunk, hogy az anya „felveszi a gyermeke identitását”, és a gyermek az egészről mit sem tud. Egyik ilyen pozitív tapasztalatomat az élménybeszámolók oldalán leírtam.

A Theta Healing konzultáció menete

Mivel képes vagyok pszichikusan ráhangolódni klienseimre, az én esetemben a szokásostól eltér a forgatókönyv. Most csak erről fogok írni:

Mindenekelőtt tisztázzuk, hogy mi a kliens problémája. Jól körbejárjuk, hogy minél inkább kiderüljön a lényege: mi az konkrétan, ami rossz érzést kelt benne, amit nehezen él meg?

Keresünk néhány emléket vagy tipikus szituációt, amibe beleélve magát meg tudja tapasztalni a jelenben is a kellemetlen érzéseket. Felmérjük ezeknek az erősségét.

Ezután engedélyt kérek rá, hogy a konzultációban foglalkozzunk a dologgal, és ráhangolódhassak az érzelmeire, hitrendszerére.

Magának a Theta Healing ásási folyamatnak a lényege az, hogy mély tudatszintre megyek, és magammal viszem a klienst is. (Ebben az állapotban az agyhullámok zömmel a theta tartományba esnek, ezért hívják „Theta Healingnek”.) Ráhangolódom a problémájával kapcsolatos érzéseire, és az azokat létrehozó hitrendszerekre. Ez egy hosszabb folyamat, mert az ilyen hitrendszerek „rétegesen” rakódnak egymásra, és rétegenként is tudom feltárni őket. Az felszíntől a mélyebb rétegekig egyre korábbi életszakaszba jutunk. Gyakori, hogy magzati korban, fogantatásnál, vagy valamilyen előző életben találjuk meg a kiinduló pontot. (Az „előző élet” lehet genetikailag hozott emlék is egyik felmenőtől, de reinkarnációs is. Ez nem mindig egyértelmű.)

A megtalált korlátozó hitrendszereket „töröljük”, és az életcélját támogatóakat töltünk le helyettük. Azonban ez nem jelent tényleges eltávolítást, csak kiegyensúlyozást. Valójában nincs felesleges hitrendszerünk, csak olyan, amelyik a kelleténél nagyobb súllyal esik latba, és életünknek olyan területein is érvényesül, ahol nem kellene.

A folyamat végén megállapítjuk, hogy a második pontban vizsgált szituációkkal kapcsolatban hogyan változtak a kliens érzései.

Megbeszéljük a tapasztaltakat, és megnézzük, hogyan fest a kliens élete az új perspektívából. (Lehetőségek, teendők.)

Kb. egy hét múlva megbeszéljük (levélben, vagy telefonon), hogy milyen tapasztalatai vannak az „új életében”, és kell-e még dolgoznunk ezen, vagy más problémáján.

Maga az „ásás” általában egy-másfél óra szokott lenni. Az egész konzultáció általában másfél-két óra.

A hatodik pontban tapasztalt változások mindig tartósak. Az előfordul néha, hogy egy-egy probléma „több szálon függ”, ezért az első alkalom után nem szűnik meg teljesen, mert egyszerre csak egy szállal dolgozunk. Viszont az a szál megszűnik. Ilyenkor a végleges változáshoz még konzultálnunk kell.
Gyakran előfordul, hogy amikor egy hét múlva megkérdezem a klienst arról, hogy milyen változásokat tapasztalt a konzultáció után, először azt mondja, hogy jobb lett. Aztán amikor pontosítani szeretném, hogy ez mit jelent kiderül, hogy valójában teljesen eltűnt belőle a problémás viszonyulás, de annyira irreálisnak érzi ezt egyetlen találkozás után, hogy nem meri kimondani.

Időben milyen messzire kell visszamenni?

Azt nem lehet előre tudni, hogy az adott problémának milyen régre nyúlik vissza az alapja. Van, hogy csupán pár évvel korábbra, vagy kamaszkorra. Gyakoribb, hogy kisgyermek-korban vagy csecsemőkorban találjuk meg, de első alkalommal gyakran magzati korban vagy a fogantatásnál kötünk ki. Az esetek kb. 20%-ában előző életekbe is vissza kell mennünk.

Én egy kicsit tartok azoktól az egyéb technikáktól, amik az előző életeket bolygatják. Ha azonnal nem is okoznak problémát, megpiszkálhatnak olyan tudattalanban rejtőző emléket, ami később problémákhoz, betegségekhez vezethet. Szakszerűen végzett visszavezetésnél bizonyára csekély ennek a lehetősége, de nem vagyok híve a kíváncsiság motiválta műkedvelő próbálkozásoknak.

Amikor Theta Healing konzultációnkon előző életbe kell visszamenni, azért nincs kockázat, mert én vagyok az, aki a kliens előző életéből információkat hozok fel, és csak az önkorlátozó hitrendszereket pontosítjuk és töröljük, valamint az azokhoz közvetlenül kapcsolódó emlékeket. A folyamat után semmilyen felmerült emlék nem marad, amit ne „rehabilitáltunk volna”. Vagyis semmi olyan, ami a későbbiekben aktivizálódva kellemetlenséget okozna. Hisz minden olyan vonatkozásukat kitisztázzuk és töröljük, ami önvádhoz, félelmekhez vagy betegséghez vezethetne. Ezért az ilyen konzultációk eredménye a kockázatmentes, hatalmas megkönnyebbülés. Ehhez viszont muszáj visszamenni a távoli múltba, mert a szóban forgó emlékek már valamelyest aktivizálódtak, hisz ez képezte a probléma gyökerét.

Egyik kliensem jó ideje érezte úgy, hogy előző életében óriási gonoszságot követett el az anyjával szemben. Egy hétig röpködött a boldogságtól, miután a konzultáción kiderült, hogy ugyan valóban kénytelen volt kissé elhanyagolni őt (akkor is ugyanilyen felállásban voltak anya-gyermek viszonyban), de az is kiderült, hogy ezt messze nem gonoszságból, csupán kényszerűségből tette.

Kikkel és milyen problémájukkal tudunk jól dolgozni?

A Theta Healing konzultáció bármilyen lelki vagy életviteli problémára óriási pozitív hatással lehet. Nem számít, hogy milyen mélyen vannak a gyökerei. Csak az számít, mennyire képes a kliens meghatározni, hogy pontosan „mije fáj”. Mi az, amit nehezen él meg? Mi bosszantja, keseríti el, tölti el félelemmel? Tehát akkor tudok átütő hatást elérni, ha a kliensnek sikerül pontosan ráfókuszálnia a kiinduló pontra. Mondhatni: ő adja a kezembe a szál végét, amit követni már képes vagyok.

Testi betegségeknél a siker attól függ, mennyire tudjuk beazonosítani a betegség lelki okát, ami nagyban függ a kliens emlékezőképességétől, és önismeretétől.
Emellett természetesen perdöntő, hogy az orvosi diagnózis mennyire pontos. Sajnos, nem mindig értelmezhető a Germán Gyógytudomány szempontjából.

Halálosnak tartott betegségeknél fontos megvizsgálni, hogy a kliensnek vannak-e olyan hitrendszerei, amik előírják neki, hogy valamiért haljon meg.
A feleségemnél pl. azt a hitrendszert találtuk, ami így szólt: „nincs jogom élni, ha bárkinek hasznára lehetek a halálommal”. Genetikailag örökölte egy elődjétől, akit beazonosítottunk. Amióta az eszét tudja, mindig foglalkoztatta a gondolat, hogy meg kell majd halnia, és az utóbbi években is sokszor gondolt rá, hogy úgy rendezze a dolgait, ha meghal, ne hagyjon zűrzavart maga után. Akkor konzultáltunk kifejezetten erre vele, amikor aggasztó testi tüneteket kezdett produkálni. A konzultáció után megszűntek a tünetei, és többé nem készül a halálra.

Egy másik kliensemnél a fogantatásig kellett visszamenni. Az anyukájánál azt diagnosztizálták az orvosok, hogy nem lehet gyermeke. A kliensem ezért a fogantatáskor azt a hitrendszert rögzítette („letöltötte az anyukájából”), hogy „nem születhetek meg, nincs rá mód, hogy éljek”.

A klienssel szemben a legfontosabb követelmények, hogy akarjon változni/változtatni, legyen nyitott a konzultációra, és keressen meg. (Ha nem hisz benne, az nem akadály.)

A legfontosabb viszont az, hogy legyen teljesen őszinte mind magával, mind velem. Tehát maradéktalanul bízzon meg mindkettőnkben!

Ha benned, kedves olvasó felmerült a gondolat, hogy megkeress valamilyen problémáddal, de visszatart, hogy röstelled azt, vagy gonosznak tartod magad miatta, hadd nyugtassalak meg! Még soha nem találkoztam gonosz emberrel, és tudom, hogy soha nem is fogok! Csak olyanokkal találkoztam, akiknek bűntudatuk volt valami miatt, amit valaha a legjobb tudásuk és képességeik szerint tettek egy nehéz helyzetben, és tettüket most, egy merőben más élethelyzetből helytelennek látják. Az, ha késztetést érzel rá, hogy megkeress, azt jelzi, hogy nagy valószínűséggel tudunk segíteni rajtad.

A Germán Gyógytudomány© testi betegségeink hátterét tárja fel. Egyre többen fogadják el, hogy testi betegségeink mögött lelki problémáink húzódnak meg. A több tízezer esettanulmányon alapuló Germán Gyógytudomány segítségével meghatározhatjuk végre, hogy az egyes helyi tünetek és a páciens egyedi kórtörténete mögött milyen lelki okok húzódnak meg. Ez a rendszer nem keverendő össze a pszichszomatikus modellekkel, mert velük ellentétben az evolúciós fejlődéstörténetből és az egyedfejlődésből indul ki. A betegségek lelki okát keresve a folyamatok biológiai logikáját veszi alapul. A lelki okok feloldásával a betegség meggyógyulhat, mert okafogyottá válik.

A Germán Gyógytudomány hatékony alkalmazásához orvosi diagnózis szükséges. Semmilyen formában nem helyettesíti az orvosi kezelést, és a konzultáció nem tekinthető "gyógyításnak", csupán egy komoly esély arra, hogy a test biológiai szándéka végre összhangba kerüljön az orvos és a beteg akaratával.

Bővebben

Germán Gyógytudomány

Dr. Ryke Geerd Hamer, egy német orvos volt az, aki 1981-ben, saját betegségén keresztül értette meg a betegségek biológiáját. Az ezen alapuló gyógyítási modellt nevezte el később Germán Gyógytudománynak.
(Az "Új Medicina" és "Biologika" néven ismertté vált modell is a Germán Gyógytudományon alapul, de Dr.Hamer elhatárolódik tőlük pontatlanságaik miatt.)
Nagyon tömören összefoglalom a lényegét, de kérlek, most felejts el mindent erre az időre, amit a betegségekről, kórokozókról és az immunrendszerről képzelsz! Tekintsd ezt egy kis mesének! (Remélhetőleg nem elalvás, hanem ébredés előttinek.)

Repüljünk vissza az időben pár millió évet, az evolúció korai szakaszához, és keressük meg hősünket:

Egyszer volt, hol nem volt egy archaikus gyűrű!

A krízis

Ni, csak! Épp ebéd utáni pihenőt tart. Vagy mégsem? Elakadt egy falat a bélcsatornájában, ezért nem tud táplálkozni. Biológiai vezérlőközpontja, az agya lázasan dolgozik a problémán, és hamarosan támad mentő ötlete.

A megoldás

Eszeveszett ütemű sejtszaporodásra készteti az emésztő nedveket termelő sejteket a bélcsatornának azon a részén, amely a falat előtt van. Ezek extrém mennyiségű emésztőnedvet termelnek, ami szélvész gyorsasággal oldja fel az elakadt falatot. Ha most végeznének rajta egy tesztet, azt állapítanák meg, hogy bélrákja van. A modern orvostudomány kemoterápiával sietne a segítségére…

 

A helyreállítás

Amikor a falat végre kiürül, hősünknek nagy kő esik le a szívéről. Most viszont az imént életet mentő daganat szűkíti le a bélcsatornát, ami újabb elakadáshoz vezetne. Az agy azonban gondolt erre, és eleve betervezte a normálállapot visszaállításának folyamatát: az immunrendszer, mikroorganizmusokkal „kioperáltatja” a daganatot egy gyulladásos folyamatban.
Hősünk erre az időszakra bágyadt lesz, ágynak esik, felszökik a láza, fájdalmai lesznek. Kíméletesen táplálkozik és jókat alszik. A végén pedig újult erővel veti bele magát az életbe.
Ha orvosi segítséget kapna, akkor antibiotikummal kezelnék, ami gátolná a daganat eltüntetésén munkálkodó micobactériumokat, ezért lassabb és tökéletlen lenne a helyreállítás.
Ez a jól bevált életmentő program elraktározódik a génekben, mert még később is jól jöhet.

Fejlődés

Búcsúzzunk el hősünktől, és pörgessük előre az idő kerekét pár millió évvel! Miközben az archaikus gyűrűk generációi élték le kis életüket, testük és mentális képességeik is sokat fejlődtek. Tápcsatornájuk is sokkal összetettebb lett, és számos egyéb szervük alakult ki, amelyek szakszerűbben látják el feladataikat, mint kezdetleges elődeik anno.
Elérkezett az idő, amikor kinyílt a tudatuk a világra, és környezetükkel való kapcsolatuk a „megeszem/nem eszem meg/ő eszik meg engem” viszonyulási lehetőségeken kívül számtalan egyébbel bővült. Génjeik azonban megőrizték a régi programot sőt, a később kidolgozott életmentő biológiai programokat is.

Az új helyzet

Ez az ősi program ma is elindítja a daganatképződést, ha az agy úgy érzékeli, hogy olyan érzést tartalmazó megoldhatatlan krízishelyzetet élünk meg, amilyet iménti hősünk élt meg akkor, elakadt a falattal a bélcsatornájában. Azonban az embernél szimbolikus vagy képzelt is lehet az a bizonyos „falat elakadás”. Ezért akinél bélrákot diagnosztizálnak, nem látják az elakadt falatot, csak a daganatot. Viszont a lelki trauma megoldódása után ma is elkezdődik a gyulladásos helyreállítási szakasz.
Amikor bélgyulladást látnak, nem a daganatra figyelnek, ezért fel sem merül, hogy nem a gyulladással kezdődött a folyamat. (Nem csak ún. „rosszindulatú” daganatokat hoz létre a különprogram, hanem szelídebb szövetszaporulatokat is, amik nem minősülnek ráknak.)

A mesének vége. Legalábbis ennek a kis fejezetnek.
Azonban a Germán Gyógytudomány meséskönyvében vannak még mesék más különprogramokról is. Más szerveket, érzékszerveket, bőrt, mozgásrendszert és vázrendszert sőt, elmét érintőekről. Arról is, hogy az agyban pontosan lehet látni, milyen aktuális különprogramok futnak, és melyik fázisban vannak.

Ha úgy érzed, mégsem mese a történet és saját betegséged lelki okának szeretnél utána járni, keress meg, jelentkezz Germán Gyógytudomány tanácsadásra: Jelentkezés Germán Gyógytudomány tanácsadásra.

Dr. Hamer magyar oldala: Germán Gyógytudomány.hu/
A témához kapcsolódó fórumom: Szivárvány Új Medicina Fórum Debrecen

Germán Gyógytudomány tanácsadás

A Germán Gyógytudomány leírja, hogy a testi megbetegedéseket elszigetelten megélt drámai, megoldhatatlannak érzett lelki traumák okozzák. A betegségnek tartott testi elváltozások olyan evolúciós különprogramok, amelyek valaha megfelelő megoldással szolgáltak a hasonló érzéseket kiváltó krízishelyzetekre. A traumában megélt érzések döntik el, hogy mely testrész vagy szerv lesz érintve a folyamatban.

A GNM tanácsadás alapja tehát egy orvosi diagnózis, amiből megtudjuk, hogy pontosan mely szervnek mely része az, amiben elváltozás történt. Egyszerre több is lehet.
Referenciaként számomra a felfedező, Dr. Ryke Geerd Hamer: Tudományos táblázat-c. műve szolgál, kiegészítve Kelemenné Dévényi Julianna által fordított eredeti anyagokkal, amiket a Germán Gyógytudomány hivatalos honlapján tett közzé (www.germangyogytudomany.hu), illetve Csákvári Eszter és Helmut Pilhar tanfolyamainak anyagával. (Mindketten Dr Hamer által elismert Germán Gyógytudomány oktatók.)

Feltárás

A tanácsadás során meg kell állapítanunk azt, hogy mikor, és milyen traumát szenvedett el a beteg, amelyben az adott szervhez tartozó érzések szerepeltek. Régóta tartó krónikus betegségnél, ha a kezdetekre nem emlékszik vissza a kliens, akkor azt kell megtalálnunk, hogy mindennapjaiban mi az, ami nem engedi elévülni azt az érzést, ami a beteg szerv különprogramját működteti.

A megoldás

A konfliktus beazonosítása gyakran önmagában elegendő a gyógyuláshoz. Más esetben ajánlatos valamilyen változtatást eszközölni a kliens életében. Pl. kerülnie valamit (vizet, túlzott testmozgást…), esetleg munkahelyet váltani, vagy épp megtenni valamit.
Amennyiben olyan élethelyzet okozza a konfliktust, amin nem tud változtatni, Theta Healing konzultáció adhat megoldást.

Ezután megbeszéljük, hogy milyen testi folyamatokra számíthat a beteg a továbbiakban. A test a helyreállítás folyamán produkálhat ijesztő tüneteket átmenetileg. Ezekről tudni kell, hogy ne okozzanak ijedelmet.

Germán Gógytudomány tanácsadás során nem adok táplálkozási tanácsokat, nem árulok étrend kiegészítőket, nem javaslok gyógyszereket. A betegségek mentális ok miatt keletkeznek, és az ok megszüntetésével meggyógyulnak.

Kivételek

Kivételt képeznek a sérülések, mérgezések, születési rendellenességek, sugárzás okozta elváltozások, helytelen táplálkozás miatti hiánybetegségek. Ritka esetekben előfordulhat fertőzés is, de sokkal ritkábban, mint azt az orvostudomány jelenleg gondolja. A gyulladásokban jelenlévő mikroorganizmusok valójában általában az immunrendszer alkalmazásában vannak. Erről egy Germán Gyógytudomány tanfolyamon kaphat képet az, akit érdekel.

Határesetek

Manapság a méregtelenítés és a helyes táplálkozás szerepét üzleti okokból túlhangsúlyozzák. Azonban tényleg lehetnek olyan tünetek, amiket az orvosok gyógyszerrel kezelnek, holott vitamin bevitel lenne az ideális gyógymód. Erről a témáról szól Dr. Lenkei Gábor: Betegségnek tűnő állapotok-c. könyve. Ő azt állítja, hogy a betegségek 50%-a hiánybetegség, de ez erős túlzás. Rákbetegségeknél pláne.
Emellett a táplálék kiegészítők jó hatással vannak a szervezetre, és a hiányállapotok megszüntetésével tényleg meggyógyulnak a hiánybetegségek. (Tudok megfelelő szakembert javasolni az optimális táplálék kiegészítők kiválasztásához.)
A betegségek zömében azonban lelki konfliktusok állnak a háttérben, amiknek meg kell oldódnia ahhoz, hogy bekövetkezzen a gyógyulás. Ez rákbetegségeknél alapfeltétel.

Germán Gyógytudomány hivatalos honlapja: www.germangyogytudomany.hu

A hipnózis során a hipnotizőr képes elérni és programozni a kliens tudattalanját. Megváltoztatni berögzült szokásokat, blokkokat megkeresni és feloldani. Hipnotikus utazással közelebb hozni céljait, javítani a kedélyállapotát. Én a hipnózist ez utóbbira alkalmazom.

Pszichiátriai értelemben vett "hipnoterápiát" nem folytatok. Annak gyakorlása a törvény által orvosi diplomához kötött, és ezt tiszteletben tartom.

Bővebben

Hipnózis

A hipnózis egy olyan, koncentrált tudatállapot, amelyben a hipnotizőr segítségével hozzá tudunk férni elménk tudattalan részéhez. Ezt alapvetően két dologra használhatjuk:

Információkat tudunk szerezni a mindennapi életünkre hatást gyakorló, de rég feledésbe merült traumákról. Azokat meg tudjuk találni és fel tudjuk oldani.

Szuggesztiókat tudunk beprogramozni, amelyek segítenek céljaink elérésében.

Magáról a hipnózisról a Wikipédiában el lehet olvasni a lényeget: Hipnózis

Munkám során én is alkalmazok néha hipnózist, de csak kisegítő jelleggel.
Nem alkalmazom azt esetleges traumák feloldására. Egy Theta Healing konzultációban ezt sokkal gyorsabban, mélyrehatóbban és „fájdalommentesen” meg tudom valósítani. Ugyanis amikor összehangolódok kliensemmel, képes vagyok érzékelni a lelkiállapotát, érzéseit és azokkal összefüggő hitrendszereit. A hitrendszerek pontos megnevezésével és törlésével pedig kihúzom a hajdani traumák méregfogát anélkül, hogy a kliensnek heves érzelmeket kellene átélnie. A „méregfog” gyökerei gyakran fogantatásig, vagy azelőttre nyúlnak. Mindig nagy változást jelent egy ilyen művelet, ugyanakkor semmi köze a pszichoterápiához, vagy hipnózishoz. Inkább fogható fel egy imának, amit a kliens füle hallatára, és annak beleegyezésével mondok el.

Amire a hipnózist alkalmazom, az egy-egy jövőbeli állapot vizualizálása. A célok kitűzésére és követésére a Coaching kitűnő eszköz. Ha a kliensnek nehézségei vannak ebben, akkor a Theta Healing konzultáció segít megtalálni és hatástalanítani azokat a tudattalanban rejtőző gátló hitrendszereket, amelyek szabotálják haladásában.
Ha ez megtörtént, akkor egy hipnotikus állapotban végrehajtott „utazással” beprogramozhatjuk a cél elérésének állapotát. Ez segít majd abban, hogy a kliens életében kialakult, sikertelen állapothoz tartozó rutin és a környezet ne tudja gátolni. Meg tudja tartani a lendületét, a célon tudja tartani a figyelmét. Ne törjék meg a kezdeti kudarcok.

A hipnózist kitűnő módszernek tartom. Az, hogy legtöbb tekintetben előnyben részesítem a Theta Healinget annak köszönhető, hogy az utóbbiban többet tudok személyesen segíteni azzal, hogy rá tudok nézni a kliens hitrendszerére. Ezért nem csak tapogatózok, illetve nem hagyom a kliensre a feltáró munkát. Érzem, hogy hol a „méregfog gyökerének a vége”, nem „töröm bele a fogat”.

A coach a sportban személyi edzőt jelent. A life coach az életben teszi azt, amint a coach a sportban: segít megtalálni az optimális utadat, célodat, megoldásaidat. Kérdésekkel és gyakorlatokkal segít abban, hogy a megoldások felé haladj, és ne merülj el a problémáidban.

Bővebben

Coaching

Avagy: Rongyos ruhából nagyestélyi, hozott anyagból

Biztosan voltár már tanácstalan egy kilátástalan helyzetben. Olyankor gyakran akad egy bölcs, tapasztaltabb rokon vagy ismerős, aki elmondja, mit célszerű tenned, hogyan tudsz továbblépni.

Nos, a coach nem ilyen. Az ő dolga nem az, hogy megmondja a tutit, hanem az, hogy segítsen megtalálni a saját megoldásaidat. Kitűzni az adott helyzetben általad is elfogadható és reális hosszú távú és rövidtávú céljaidat. Segítsen megtalálni a belső erőforrásaidat, és a legmegfelelőbb nézőpontokat, amik elősegítik a haladásodat.
Ő ott van melletted, segít a célra koncentrálásban, és abban, hogy mindig az optimális lépéseket tedd meg a kitűzött célod felé.
A coaching nem élethosszig tartó terápia. Mert egyrészt nem terápia, másrészt nem élethosszig tart.
Egy problémára max. 5-10 találkozásra van szükség. Általában inkább öt, de tíznél nem célszerű több, mert itt nem a függőség kialakítása a cél, hanem az, hogy a kliens maga legyen képes a haladásra.

A coach angolban személyi edzőt jelent. Ő ott áll a sportoló mellett, és mindent megtesz azért, hogy a sportoló a legjobbat tudja kihozni magából. Azonban edzenie és versenyeznie a sportolónak kell.


A Life és Biznisz Coach ugyanígy tesz a klienseivel. Segít kihozni magukból a legtöbbet.
A Life Coach a privát életben adódó problémáknál tud segíteni. Munkahelykeresés, új élethelyzet, elakadás, útkeresés, párkapcsolati vagy szülő-gyermek közötti problémák mindenkinek adódnak az életében. Gyakran hisszük azt, hogy egyedül nem tudjuk megoldani őket. Ilyenkor érdemes megkeresni egy coachot és kiderül, hogy mégis.
A Biznisz Coach a munkahelyen segít megtalálni a helyed. Összehangolódni a kollégákkal és a feladatod optimális ellátásához szükséges szemléletet kialakítani. A Biznisz Coachot a cégvezetők érdeke megkeresni azért, hogy cégüknél optimálissá váljon a munkamorál, az alkalmazottak egy-egy elvégzett tanfolyam után szervesen beépítsék a tanultakat a munkájukba. Ha egy vezető Biznisz Coachot alkalmaz, anyagilag busásan megtérül neki.

Amikor 35 év mérnöki munka után úgy döntöttem, hogy pályát váltok és Selfness Életvezetési Tanácsadó leszek, hamar rájöttem, mennyire nem egyszerű. Addig egész életemben egy munkahelyen dolgoztam, és műszaki területen. Értettem a szakmámhoz és a munkát nem magamnak kellett előteremtenem. Ezt megtette a cégem.
Az új helyzetben viszont el kellett fogadnom, hogy 54 éves fejjel pályakezdő vagyok. Igaz, hogy megvan a tudásom, a megfelelő képesítésem és képességeim az új pályához, azonban magamnak kell megtalálnom és megszólítanom azokat, akiknek segíteni tudok. Mindezt egy olyan közegben, ahol rengeteg olyan ember van, akinek komoly segítséget tudnék adni valamelyik szakterületemen. Ugyanakkor óriási a kínálat segítőkben is, akik más szakterületen képzettek, és ugyanazokat az embereket is megszólítják, akik számára én lennék az optimális választás.
Ebben a helyzetben nagy előnyt jelentett az, hogy a volt munkahelyem többek között azzal támogatta az újrakezdésemet, hogy biztosított számomra egy coachot, aki segített megtalálni magamban azt a régi pályakezdőt, aki 35 éve ugyanezzel a szemmel látta a világot, csak épp a műszaki munkák felé kacsingatott. Ezután segített abban a coaching eszközeivel, hogy homályos elképzeléseimet konkretizáljam, és tettekre váltsam.
Közben annyira megfogott az a lehetőség, hogy én is segíthetek másoknak a saját megoldásaikat megtalálni elakadt élethelyzetekben, hogy magam is Life és Biznisz Coach képesítést szereztem.

Ez a munka a Hamupipőkében a jó tündér varázslatát idézi fel bennem. Azt a pillanatot, amikor a rongyos ruhájú Hamupipőkéből szempillantás alatt pazar báli ruhába bújt bálkirálynőt varázsolt.

Hamupipőke
A coach is képes ekkora változást előidézni. Igaz, nem szempillantás alatt, de a pazar báli ruha minden darabját a kliens saját lomtárjából szerzi be. Mert szinte mindig ott lapulnak.

Keressen fel meghallgatom!


info kukac rajtammulik.hu